Kezdőlap › Utazások › Magyarország
Tihany és Zánka
A 2015-ös nyaralásunk úti céljai között szerepelt Tihany és Zánka. Korai reggelizés a Hotel Kapitányba és irány… Tihany.
Megérkezve Zánkára a Levendula ház parkolójából jól látszott a Belső-tó és a mellette levő füves rész, a gyerekek rögtön akartak egyet szaladgálni, ezért lementünk a Belső-tó partjára. Egy pár lépés után a kisebbik fiam kérdi, hogy mi az a kupac ott a távolban, mondom neki biztos szemét, majd megint ő “és anya, akkor most hova tűnt el?”. Ekkor kezdtük jobban megfigyelni a mezőt, és láttuk meg az ürgéket. Ekkor gondoltam már, hogy ez hosszabb program lesz, mint amire számítottunk, de a lényeg, hogy jól szórakoztunk, néztük, hogy hol itt, hol ott bújnak ki a lyukakból a kis állatok. Közben még elsétáltunk a kisebb szürke marha gulyához. Már nagyon kezdett meleg lenni, ezért úgy döntöttünk, hogy ideje a Levendula Házat is megnézni.

A Levendula Házba érkezve, jegyváltás után, már mindjárt egy vetítő terembe mentünk, ahol rövid kisfilmeket néztünk a Tihanyi-félszigetről és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról, majd az interaktív kiállítást csodáltuk meg. A Levendula Ház kertjében még eltöltöttünk egy kis időt aztán irány… Zánka.

A következő megállónk Zánkán a Haditechnikai Park volt, ami nem volt a tervbe, de a gyerekek már Tihany felé menve láttak az autóból egy nagy helikoptert az út mellett és azt meg szerették volna közelebbről nézni, ezért megálltunk. Többek között szállító és harci helikopter, lánctalpas buldózer, páncéltörő ágyú, harckocsi, lánctalpas úszó szállító jármű, felderítő lokátor állomás, vadászrepülőgép tekinthető meg.

Ezután, ugyancsak Zánkán, a Gyógynövényvölgyet látogattuk meg. Az épületben megnéztük a gyógynövény manufaktúrát, ahol bepillantást nyertünk a gyógynövények szárításába. A gyógynövényeket bemutató kert, sok részből áll: fűszernövénykert, gyógynövénykert, mocsári növények, vízi kert (itt a gyerekek elég sokat eltöltöttek, figyelték a vízben úszkáló halakat) és még nagyon sok érdekes rész, mint pl. a “Vakok kertje” ahol szaglással és tapintással lehet tesztelni tudásunkat. A kert hátsó végében szőlőültetvény található ami egy kilátóval zárul.
Visszaérve szállásunkra elmondhattuk, hogy élményekben gazdag napot zárunk.
A következő bejegyzésekben még maradunk Sümeg környékén és irány…











