Tavalyról kimaradt egy pár látnivaló Eforie környékéről ezért úgy dönöttünk, hogy ezt most pótoljuk. A szállás ugyonott, ahol a tavaly, a MAV Boutique Villa, és természetesen a kutyánk is velünk tartott.

2022 április 18., hétfő

Ez a nap az utazásról szólt. Többször megálltunk, de igazából sok időt nem töltöttünk ezeken a pihenőknél. Az esti órákat a parton töltöttük és azt sem bántuk, hogy nagyon fúj a szél. A román törvények tavaly óta változtak, szezonon kívül lehet sétálni kutyával a parton.

Április. 19., kedd

Egy csodálatos napfelkeltés sétával indítottuk a napot.

Ezen a napon a Gura Dobrogei (Dobrudzsa szája) Természetvédelmi területet látogattuk meg, egy kicsit túráztunk, 3 látványosságot nézünk meg, ami egymás mellett van. Târgușor falunál kell letérni, ez az út vezet a Szent Dionisz Exiguul kolostorhoz is. Az autót leparkoltuk az út mellé, nem messze a kolostortól, majd gyalog bejártuk a környéket.

Először az Ádám barlangjához sétáltunk el egy csodálatos kis erdőn keresztül. A barlang nem kiépített, igazából nincs is kijelölve, hogy hol kell menni.

Innen visszamentünk az autóhoz és most az út másik felén levő domboldalra sétáltunk fel, ez sincs kijelőlve, a vasút után kezdődnek a Dobrodzsa Érmék (Dobrogea Coins vagy Bănuții Dobrogei). Igazából légi felvételről jobban látszik.

Még egy barlang maradt hátra, amit meg akartunk nézni, ezért az autó volt ismét a kiindulási pont, most a kolostor felé vettük az irányt, egy darabig követve a patak kanyargását, majd egy piros festett pötty mutatja a Denevérek barlangjához vezető utat. A barlanghoz közeledve a kutya kezdett izgatottá válni, így csinál ha vad nyomra bukkan. Ez sem egy kiépített barlang, a bejárat után rögtön elég meredek rész vezet be az első nagy terembe, majd innen több szűk járat is van. Itt hallottuk meg a kölyök rókák sírását, ez megmagyarázta a kutya viselkedését is. Csak hallottuk őket, látni nem láttuk, de igazából nem is akartuk zavarni őket. Visszafelé az autóig még élveztük a meseerdő szépséges látványát. A 3 látványosság összesen kb. 4.5 km.

Visszafelé a szállásunkhoz útba ejtettük Murfatlar városát, itt megnéztük a régi Kréta bánya maradványát.

Mellette van a Basarabi barlangegyüttes, de ez átmenetileg zárva volt, kivülről meg nem látszott semmi, úgy be van építve.

Murfatlar híres borvidék, ezért gondoltuk, hogy megnézzük a bormúzeumot, de sajnos ez sem volt látogatható.

Április. 20., szerda

A szállásunktól nem messze felfedeztünk egy igazán kellemes éttermet, ahova többször is visszamentünk legyen az reggel vagy akár az esti órákban, a plusz pont még jár a finom ételek mellé, hogy kutyát is beengednek.

Ezen a napon Konstanca városát látogattuk meg, legalábbis egy pici részét. Végigsétáltunk a tengerparti sétányon.

A régi Kaszinó épülete most felújítás alatt van.

A fiúk bementek az akvárium épületébe, mi lányok (én és a kutya), kint megpihentünk egy padon.

Ezután megnéztük az I Károly mecsetet vagy Nagy mecsetet, itt még a toronyba is felengednek (140 lépcső), ahol szép kilátás nyílik a tengerre és a város egy részére.

Kerestünk egy éttermet, ahova beengedtek kutyával, szerencse a második próbálkozásunk sikerrel járt (Bueno Étterem).

Sétáltunk az Arheológiai Parkban,

majd befejezésül a Román Tengerészeti Múzeummal zártuk a konstancai kiruccanásunkat.

Április. 21., csütörtök

Irány Hisztria antik romvárosa. Ez ugye a tavalyi kiruccanásunkkor elmaradt mivel múzeumi program szerint van a nyitva tartás, vagyis hétfő, kedd zárva. Jó ha van nálunk készpénz, mivel nem mindig működik a kártyaleolvasójuk a jegyvásárlásnál. A látogatást a múzeum részével kezdtük, itt kettesével mentünk be, mivel kutyát nem lehet bevinni, ezért így oldottuk meg.

A kiállítás főleg cserépedényeket tartalmaz, de vannak kisebb eszközök is.

A romváros ki van táblázva, irány van mutatva, hogy merre kell menni, így nagyjából az egész részt körbe lehet járni, kb. 2.4 km és mi 45 perc alatt jártuk be.

A tavaly annyira tetszett Hisztria melletti mező, hogy idén is megálltunk egy rövid sétára, ahol most teknősöket láttunk, a kutya nagyon érdeklődve szimatolta körbe őket, de nem bántotta.

Innen hazafelé útba ejtettük Vadu falu érintetlen tengerpartját, az út nagyon keskeny, a végén már aszfalt sincs csak homokos út. A látvány gyönyörű, tényleg érintetlen, a part nincs kiépítve.

Vadu falu határában egy óriási nagy gyár romjaira lettünk figyelmesek, kíváncsi voltam, hogy milyen gyár lehetett amikor még jobb időket látott és kiderítettem, hogy a kommunista rendszer titkos ritka fém gyáráról van szó, 1973 körül élte fénykorát. Titán, cirkónium, tellúr, germánium, lítium és molibdén (egyes írások urániumról is írnak) feldolgozása zajlott, amit a Grindu Chituc részén levő homokból, a Merisan és a Glogova bányákból fejtettek ki. Románia volt a hatodik ország a világon aki képes volt cirkóniumot gyártani a nukleáris központoknak. 1990-ben hatóságok érdektelensége miatt a gyár bezárt.

Még utoljára elmentünk Észak Eforie-n a kedvenc éttermünkbe vacsorázni (Terasa cu Ancore). Most főleg tengeri herkentyűket kóstolgattunk és egy finom tiramisuval zártuk.

Április. 22., péntek

Irány haza, de előtte még megszívtuk magunkat sós levegővel. A hét folyamán igazán szép időnk volt, igaz, hogy nagyon szeles, de ez jellemző is erre az időszakra.

Összevonva egy kis csokorba a tavalyi és az ez évi tapasztalatokat itt Dobrudzsa térségében, szerintünk ezeket a helyeket érdemes meglátogatni, akár csillagtúra formájában, ahogy mi is tettük, de természetesen a lista nem teljes, mert biztos van még hely amit meg lehet nézni: