Kezdőlap › Utazások › Csehország
Prága, Csehország, 2022 nyár, 5 rész
2022 augusztus 14, vasárnap
Ezt a napot a Nemzeti Múzeumnál kezdtük.

Pont nyitásra érkeztünk, már elég sok ember várakozott, hogy bemehessen, ezért gondoltuk, hogy talán többet kell majd várjunk a jegyvásárlásnál, de tévedtünk, ugyanis voltak jegyautomaták is, ezért semmit sem kellett várjunk. Az alagsorba kell hagyni a táskát, hátizsákot, kabátot, így kényelmesen lehet nézelődni. Mi négy és fél órát töltöttünk itt el. A bejáratnál lehet elvenni térképet, így könnyen lehet tájékozódni.

Az Én vagyok a Föld részen kezdtünk, ez egy nagyon gyerekbarát rész, sok kvízzel és egy pihenősarokkal, játékokkal, színezőkkel.
A numizmatika részen is voltak interaktív dolgok, ekkor kezdett kirajzolódni, hogy szerencsére egy modernebb felfogású múzeumba járunk.
Magát az épületet le sem lehet írni, kívülről nézve is hatalmas, de belülről, mintha egy csodaszép királyi palotában sétálnánk.
A kőzetek engem mindig is elvarázsoltak, talán mert az egyetemi évek alatt volt szerencsém egy picit foglalkozni velük, persze azóta már sokat felejtettem, de azért a rajongás megmaradt. Ez a kőzetgyűjtemény ami itt fogadott számomra egy fokozott élmény volt.
Az őslények részlege élethűen megalkotva …
Vízi világ…
Madárfajok bemutatása és élethelyzetük…
Emlősök életnagyságban…
De képviselte magát a cseh történelem, zene, nemesi divat stb.
Végezetül a kupolát vettük célba, innen szép panoráma nyílt a Vencel térre.
Ezt a múzeumot azt hiszem maximálisan feltérképeztük, úgyhogy jöhet a következő célpont. Végigsétáltunk a Vencel téren, közben beültünk egy hagyományos cseh étterembe, hisz muszáj volt a knédlit megkóstolni,

majd egy rövid séta után a Lego múzeumhoz értünk. Itt több mint 3000 különböző modell van kiállítva, játéksarok valamint egy kis üzlet rész.
Tovább bóklászva az Óvárosi térre értünk, ahol nagy tömeg fogadott, aminek az oka a városházán levő óramű, az Orloj néven ismert híres időmérő szerkezet volt. Mivel még 5 perc volt 5 óráig az emberek várták az órajátékot, az apostolok elvonulását az óra felső részében. Ekkor már kezdett esni az eső, de azért maradtunk és mi is végignéztük.

Visszaérve szállásunkra még kedvünk volt egy kicsit a közeli erdőben egyet sétálni.
2022 augusztus 15, hétfő
Irány a prágai állatkert. Ezt a napot teljes egészében az állatkertben töltjük, talán nem is elég egy nap neki, nem sikerült teljes egészében bejárni, de úgy 80 százalékát igen.
De kezdjük az elején. Metróval mentünk az állatkerthez legközelebb megállóig, majd innen gyalog mentünk tovább, mivel fél órás jegyünk volt, nem kockáztattunk, lehet bele fértünk volna, mert 20 percet metróztunk, tovább busszal kellett volna menni, ami kb. 9 percre volt. De így legalább láthattuk a vadvízi evezősöket edzés közben.

Jegyvásárláskor ajánlott térképet is vásárolni, így könnyen lehet tájékozódni és be lehet jelölni, hogy már hol jártunk, ez nagyon megkönnyítette és leegyszerűsítette az itt tartózkodásunkat. Vannak szintkülönbségek, olyannyira, hogy még libegő is van. Azért lehet egész naposra tervezni, mert vannak éttermek, fagyizók, kisebb gyerekeknek játszótér, kézműves tevékenységek. Mindenhol tisztaság van, nincs kellemetlen szag az állatok területén. Az állatok tiszták, jól tápláltak. Ami tetszett még, hogy közelről lehetett őket megfigyelni, nagyon sok helyre dupla kapus rendszeren keresztül be lehetett menni hozzuk. Én ilyet nem igazán mondok egy állatkertre, de ez most tényleg nagyon szép volt.
Vissza a metróállomásra szintén gyalog mentünk, most egy másik útvonalat választva, keresztül egy óriási nagy parkon.

Az este már a pakolásé a főszerep, hisz holnap irány … Bécs.















































