2021. május 1.
Ez a hely egy tavalyi bakancslistás úti cél, de valahogy nem jött össze, ezért az idén mindenképp az elsők között szerepelt. Mint szoktuk a Waze alkalmazást használtuk irányítónak, hogy vezessen el Ulmet faluba (Buzău megye) és gondolta, hogy megtréfál és egy elég elhagyatott úton vezetett (köves, egysávos út, ami járható, karban van tartva), …

… olyan falvak között, ahol még madár se jár és egyszer csak 4 km-re a célunktól elhagyjuk a járható utat és egy nagyon sáros tehenek által használt útra irányít, ahova mi természetesen már nem mentünk be. Utánunk jött még egy brassói és egy hargitai rendszámú autó, őket is erre hozta az útvonaltervező és meg voltak győződve, hogy jó helyen járnak, hisz biztos, hogy mi is a kőzettömörülésekhez megyünk. Kis tanácskozás után, javítottuk az útvonalat, Muscelu Cărămănești faluból, ahol elakadtunk, egy kis kerülővel Buzioru felé célba értünk.

Ulmet falu elején van egy turistáknak kiépített parkoló, mi itt hagytuk az autót és gyalog mentünk végig a falun, …
…de sokan autóval teszik meg ezt a távot, hogy minél közelebb kerüljenek a képződményekhez és az utca szélén hagyják, ez azért nem jó, mert eleve keskenyek az utcák, megfordulási lehetőség korlátozott. Én kimondottan szeretek sétálni falvakban, megfigyelni az építészeti stílust, bekukkantani egy kicsit a hagyományukba, elbeszélgetni a helyiekkel, így tudtuk meg, hogy miért van szinte minden háznál egy kis szentély – a II. világháború idején állították, így fohászkodtak Istenhez, most pedig az idősek iránti tiszteletből tartják meg.
Belépőjegyet kell fizetni, ami most zárva volt.

Egy kis lépcsős rész vezet fel a kőképződményekhez.
A hegy gerincen végig pedig különböző alakú képződmények vannak, érdekes találgatni, hogy milyen tárgyhoz hasonlítanak.
Érdemes bemenni az erdőbe is, hisz itt is látni néhányat.
Megkerestük a geoládát, ezzel sikeresen zártuk a napot.



















