Irány … Vasbánya (Baia de Fier)

2021. július 19 – 23.

Első nap

Annyi zászlócska van a térképemen amit meg szeretnénk nézni, hogy tanácstalan voltam, hogy hova is szervezzek a családnak egy pár napos kiruccanást. Júniusba napokig néztem a térképet, mindenki csak azt kérdezte, hogy hova megyünk, én pedig a bőség zavarában határozatlan voltam. Aztán egyik nap felugrik egy hirdetés egy pici házikóról, egyből tudtam, hogy ez lesz az a környék ahova megyünk, hisz én azt szeretném, hogy ez legyen a szállásunk. Már csak azt kellett kiderítenem, hogy hol van, milyen látnivalók vannak a környéken és hogy fogadnak-e kutyát, mert Dorkát is szerettük volna vinni. Miután minden szervezési teendőt kipipáltam, már csak várni kellett az indulás napját.

Július 19., hétfő

Reggel 7 órakor indultunk, hogy legyen időnk még útközben ezt-azt megnézni. Az első megálló Câmpulung előtt, a Mateiaș Mauzóleumnál volt.

Rögtön nyitás után érkeztünk, úgyhogy még nem volt tömeg, a nagy parkoló szinte üres volt. 1916 – 1918-as háborús emlékmű, ami két részből áll, egy vízszintes rész, ahol háborús tárgyak, katonai ruházat van kiállítva, valamint az utolsó szobában egy harci jelenet nagy makettje, amire egy csatajelenet hangját elevenítik meg.

Kutyát is be lehet vinni, igaz Dorka a nagy zajt nem szerette ezért felváltva néztük meg. A másik épület egy függőleges rész, ahol a katonák csontmaradványai, az elesettek nevei láthatók.

A második megállónk kb. 20 percre van innen közvetlen Câmpulung után, éspedig a Román Autó Múzeuma (Muzeul Automobilului Românesc). Van egy kültéri rész, ahol a Romániában gyártott autók vannak kiállítva, különböző Dacia típusok, Aro, Oltcit, IMS és a különlegességnek számító Ford Romana V8. Egy másik érdekességnek számító példány az Aro M461C amelyik részt vett a Román TransAfrika expedíción.

Az épület belső terében emléktárgyak, az autógyárból származó iratok, régi tárgyakat láthatunk. Végül a bácsi beszélt a város keletkezéséről, iparáról, jelenéről és természetesen a múzeumról is. A múzeum nem állami létesítmény, nincs belépő, viszont adományt elfogadnak, ezért olyan hálás volt a bácsi, hogy viszonzásképpen még 2 db fél literes ásványvizet is kaptunk. Ez is kutyabarát hely, úgy kívül, mint belül is.

A harmadik megálló Costești-nél a Kőképződmények Múzeuma (Muzeul Trovanților). Nem nagyon van parkolási lehetőség, ráadásul még kanyarban is van, úgyhogy csak óvatosan. Egy kicsit túlzás múzeumnak nevezni szerintem. Ha a kapu zárva van, mint most amikor mi odaértünk, akkor a kapu mellett be lehet nyugodtan menni, hisz nincs belépő, 0/24 -ben látogatható. Egy információs tábla van és egy pár kőtömörülés a régi homokbánya előtt, itt vigyázni, mert omlásveszély. Miután megkerestük a geoládát folytattuk utunkat.

Egy kis kitérőt tettünk Slătioara falu felé, itt láttam a térképen egy helyet, ahol piramis formájú kőképződmények vannak egy hegyoldalon (Piramidele de la Slătioara), de semmi információs tábla, se út, se ösvény nem árulkodott létezésükről, ezért nem töltöttük tovább az időnket a kereséssel.

Már közel jártunk a szálláshelyünkhöz, de még megálltunk a színes erdőnél (Pădurea Colorată). Ez is egy fajta művészet. Tetszett a színek kombinációja. Nincs kialakított parkoló. Sajnos a hely kezd szemetes lenni, itt egy sörös doboz, ott egy ropis zacskó, amott egy … kár a helyért, pedig egy kellemes séta lenne a színek, a fák világába.

Innen 300 m.-re található a Fordított Ház (Căsuța Răsturnată), gondoltuk gyalog elmegyünk odáig, de szembe jött velünk egy juhnyáj pásztorkutyákkal, ezért megfordultunk, nem szerettünk volna Dorka miatt konfliktust a kutyák között. Ezt a látványosságot egy későbbi napra halasztottuk, hisz úgyis itt lesz a szálásunk a közelben.

Még 5 perc utazás és megérkeztünk Vasbányára, Gorzs megyébe, a Tiny House BF kis házikóhoz.

A tulajok figyelmeztettek, hogy lehet amikor megérkezünk lesz egy kóbor kutya az udvaron, ami oda szegődött, de teljesen ártalmatlan. A kutya ott is volt, de amikor meglátott elment, őt többet nem is láttuk, viszont előkerült még egy amiről szerintem a tulajok beszéltek, ő végig ott volt a ház körül, de nagyon barátságos volt, igaz Dorkával nem játszott, inkább elhúzódott. A ház körül még volt egy cica is, ő csak evéskor jelent meg, nyilván már megszokta, hogy kap mindig valamit. Ez most se volt másképp hisz tőlünk is kapott mind a két állat élelmet. Na de a házról is beszéljek, távol van a főúttól, szomszéd nincs a környéken, úgyhogy csend és nyugalom fogad.

A házikó 4 személyes, az alsó tér a konyha, fürdő és nappali, a felső 2 részre létrán kell felmenni, az egyik létra egy kétágyas szobába, a másik létra egy másik háló részre vezet, itt egy kétszemélyes ágy van. A konyha teljesen felszerelt. Van kerti grill, ugráló, tollas, íj, labda. Nálunk a gyerekeknek a locsoló volt a legnépszerűbb, vittünk vízipisztolyt ezzel szórakoztunk.

Folytatás holnap… irány….