Kezdőlap › Utazások › Törökország
Pamukkale, Törökország
2019 Július 24
Irány … Pamukkale, Törökország
Szinte 5 óra utazás után amiben benne volt egy ebédszünet is megérkeztünk a következő úti célunkhoz a „gyapotvár”-hoz (pamuk=gyapot, kale=vár), Törökország legnépszerűbb látványosságához. Pamukkale az UNESCO Világörökség része, kisebb testvérei a magyarországi Egerszalókon vagy az olaszországi Saturniában található, de ehhez hasonló képződmény van még az USA-ban (Mammoth Hot Springs), Mexikóban (Hierve el Agua), Új-Zélandon (Pink and White Terraces), Kínában (Baishuitai és Huanglong), Iránban (Badab-e Surt), Tadzsikisztánban (Garmchasma) is, hogy egy párat még említsek.

Helyi idegenvezetőnk megint nagyon gyors volt, két mondatban elmondta, hogy mi hol merre, majd sietve távozott. Na, de nem baj legalább ki-ki kedve szerint járhatta be ezt a csodálatos helyet. Mi a Kleoptra medencénél kezdtük, persze nem fürödtünk, ide külön kell jegyet váltani.

Ezután célba vettük a kis mészkőmedencéket amiket a magas kalcium-hidrogénkarbonátban és szén-dioxiban gazdag forrásvíz hozott létre. Ide csak mezítláb szabad bemenni, így próbálják védeni a képződményeket, mivel a víz hozama egyre csökken, a medencék pedig kezdtek elszíneződni. Olyan hírek is terjednek, hogy a mészkőmedencéket tápláló forrás 30-40 éven belül teljesen kiapadhat, ennek nyomai már most látható, hiszen néhány rész már teljesen száraz.

Pamukkale nem csak a mészkőmedencéiről híres, hanem az ókori romjairól is, ami a híres antik város, Hierapolisz maradványai, vagy a régészeti múzeum is biztos tartogatott volna némi újdonságot. Nekünk sajnos erre nem maradt már időnk, a rendelkezésünkre álló kb. 2 óra nagyon hamar elrepült.

Jó tanács: mivel nagyon meleg van, a hidratálás nagyon fontos, minden személynél legyen legalább 1 liter víz 2 óra itt tartózkodásra. Mi négyünknek vittünk 1.5 l vizet és amire a lábunk elérte a mészkőmedencét már nem volt vizünk, ezért kénytelenek voltunk 13 török líráért venni 1.5 l vizet (nem írtam el, tizenhárom líra volt, egy kis hasonlítás, Kusadasiban a kisboltban 1.5 l vizet 2.5 török líráért vásároltunk), de ez se volt nagyon elég, percek alatt elfogyott. Természetesen volt csobogó, ahol újra lehetett volna tölteni az üveget, de nekünk volt egy kis családi belső szabályunk, hogy közkútból, forrásból nem iszunk, a lehetséges kellemetlenségeket így kiküszöbölve.
A szállásunk Karahayitban volt a Halici Hotelben.

Elsőnek egy kicsit zavaros a szobák elhelyezése, számozása, de hamar rá lehet jönni a rendszerre és az alkalmazottak is segítőkészek. A szobánkba megint csak három férőhely volt, de ezt is rögtön megoldották, kicserélték egy négy ágyasra. Vacsora, reggeli svédasztalos. Mi még vacsora előtt úsztunk egyet a szálloda medencéjében, felkészítve magunknak a holnapi hosszú útra, ahol a megmaradt törökországi napjainkat tölteni fogjuk, irány…
[Best_Wordpress_Gallery id=”184″ gal_title=”Pamukkale”]