2019 Július 25 utazás Isztambulba

Bizánc … Konstantinápoly … ma Isztambul néven ismerjük, a város ami összeköt két kontinenset.

Elhagyjuk Törökország ázsiai részét és átkelünk a Boszporusz hídon így érve el Isztambul európai részét.

Boszporusz híd

Azt írtam a Kusadasi beszámolóban, hogy a közlekedésben káosz uralkodik, na itt leírhatatlan az állapot, de ez valamilyen szinten érthető egy olyan városban, ahol 15 millió ember él (Törökország lakóssága kb. 80 millió). A városba be és kivezető többsávos utakat élő növényfallal próbálják barátságosabbá tenni.

Este fél hétre birtokba vettük szobánkat a Grand Emin Hotelben. A szoba kicsi de tiszta, a célnak, hogy aludjunk és tisztálkodjunk megfelelt, sok időt nem is akartunk benne eltölteni. A Nagy Bazár 20 perc, a Hagia Szophia 30 perc sétára van a hoteltől.

Grand Emin Hotel

Isztambul felfedezését egy esti sétával kezdtük, nem volt terv, hogy hova megyünk, az irányt is úgy döntöttük el, hogy jobbról érkeztünk a szállodába, akkor menjünk balra. Két keskeny utcával arrább hirtelen, mintha egy másik városba kerültünk volna … az amúgy is szűk utca két oldalán nagy asztalok megrakva zöldséggel, gyümölccsel … négy embernyi hely a két sor asztal között … zöldségpiac? … itt az út közepén?, ahova néha még egy-egy autó is betéved, ilyenkor a napellenző rúdjait egy kicsit arrább emelik, majd vissza … rengeteg ember szatyrokkal megpakolva … árusok próbálnak elpakolni …. fura alakok alkudoznak 1-1 gyümölcs felett, akik se törökül, se angolul nem beszélnek … kupac ruhák körül szintén fura alakok, akik cipőt, nadrágot próbálgatnak hangoskodva … szemét folyik az utca közepén … közben utcák vége, utcák kezdete, útkereszteződés, de bármerre néztél ugyanazt láttad, még több ember, még több asztal … hova kerültünk? … mikor lesz vége? … szorítom kisebbik gyermekem kezét, közbe hátra-hátra nézve, hogy a család többi tagja megvan-e még … igen, egy kicsit féltem. Hogy elővegyem a telefonomat fényképezni, eszembe se jutott, de nem is lett volna merszem. Egyszer hirtelen nagy fényár, és mintha az előbbi időutazás meg sem történt volna, turisták eszegetnek, iszogatnak békésen egy kis téren.

Azt hiszem láttam Isztambul egy másik arcát is, ami az emberek mindennapi életéről szólt. A kis téren fellélegezve, kérdem páromtól (akinek mindvégig a nyakába volt a fényképezőgép és amit még mindig magához ölelve fogott), hogy tudott készíteni egy pár fotót? A válasz: Nem, csak itt az utca végénél. Tudom, hogy nem ez a hely volt Isztambul legsötétebb bugyra és azzal is tisztában vagyok, hogy minden városnak van egy ilyen vagy legalábbis ehhez hasonló helye, csak valahogy nem voltam erre az élményre felkészülve és így visszagondolva, ha nappal sétáltunk volna végig biztos, hogy nem ilyen szemszögből látom ezt a helyet és nem is lett volna ennyire bizarr. Na de párom jó tájékozódási készsége révén könnyen visszataláltunk egy másik úton a szállodához.

2019 Július 26 Isztambul

Reggeli után helyi idegenvezetőnkkel elsétáltunk a mai nap első látványosságához a Hagia Szophia múzeumhoz vagy az Ayasofia ahogy a törökök nevezik ami Szent Bölcsességet jelent.

A háttérben a Hagia Szophia múzeum

Mivel ebben a zónában nagyon sok nevezetesség van ezért nagyon sok állig felfegyverkezett rendőrök jelenlétével találkoztunk, valamint az épületekbe is fémdetektoros kapukon kell bemenni. Az idegenvezetők előnyét kihasználva, sorban állás nélkül jutottunk be a múzeumba. Majd érdekes beszámolót tartott. Számomra érdekes és eseménydús története van az épületnek, ebből nagy vonalakban annyit, hogy az első templomot II. Konstantin építtette 360-ban és ortodox templomként működött. Az épület először 404–ben semmisült meg tűzvészben. Tíz év múlva II. Theodosius császár újjáépítette, de az 532-ben zajló felkeléskor lerombolták. I. Justinianus császár uralkodása alatt egy újabb bazilika épült amit 537-ben szenteltek meg. 1453-ban II. Mehmed elfoglalta Isztambult és a Hagia Sophiát dzsámivá változtatta, a mozaikfalakat pedig vastag vakolattal fedték be és 4 minaretet is építettek az épület mellé, valamint több átalakítást, szerkezeterősítést is átélt már az épület. A restaurációs munkálatok ma is tartanak. A ma is látható Hagia Sophiát 5 év alatt épített fel 100 építőmester és 10 ezer munkás. Az épület alapterülete 7570 m², főkupolája 31.87 m átmérőjű, belső tere 55.6 m magas, a főkupola alatt körben 40 boltíves ablak található …

Hagia Szophia

… ezt a helyet a világ köldökének nevezték (Omphalion), itt koronázták a bizánci császárokat…

Omphalion

… nyolc hatalmas, fából készített pajzs (átmérőjük 7,5 méter) látható függesztve a kupola alatti térben, amelyen Allah, Mohamed, a négy kalifa neve (Abu Bakr, Umar, Uthman, Ali) és Mohamed két unokájának a neve (Hasan és Husayn) olvasható …

Hagia Szophia

… magyar vonatkozású mozaikfallal is találkozunk, Szűz Mária egyik oldalán Szent Piroska (I. László magyar király lánya) bizánci nevén Irén (Eirene) másik oldalán II. János császár (Szent Piroska férje) látható.

Az épület 1985 óta az UNESCO Világörökség része. Mi egy órát töltöttünk bent a múzeumban, úgyhogy a tervezésbe ezt az időt lehet számolni, valamint, ha nem fogadtok helyi idegenvezetőt a nagy sor elkerülésére ajánlani tudom az on-line e-tichet vásárlását, így megspóroltok egy csomó időt, amit hasznosan is el lehet tölteni. A mecsetekre vonatkozó öltözködési etikett nem vonatkozik ide, mivel 1935 óta múzeumként működik.

3 perces séta és már a következő látványosságnál találtuk magunkat a Topkapi palotánál (a törökül sarayı vagyis szeráj aminek a jelentése a szultán palotája). Négy udvara van, az elsőbe be lehet sétálni, itt van a jegypénztár, az ajándékbolt, étterem, kávézó. A jegyvásárlási tanácsom ide is vonatkozik kiegészítve még azzal, hogy itt sorban állás nélkül is lehet jegyet váltani nagyobb összegért. 6 év alatti gyereknek ingyenes, de útlevéllel ezt igazolni kell, amúgy ez az összes múzeumra érvényes. A hárem megtekintésére külön jegyet kell váltani. Mindkét részbe fémdetektoros kapukon engednek be.

Egy ki történelmi visszatekintés: a topkapi palota vagy más néven az Ágyúkapu palota 1459-ben II Mehmed szultán utasítására kezdett el épülni, majd közel 400 év alatt folyamatos bővítéseken, átépítéseken ment keresztül, egy kisebb város volt a városban, ahol az Ottomán Birodalom szultánjai éltek, kormányoztak, valamint adminisztratív és oktatási központként is szolgált. A XIX. század közepén a rezidencia elavulttá vált, ezért a szultán és udvartartása átköltözött a jóval modernebb, európaiasabb Dolmabahçe palotába, a Boszporusz partjára.

Dolmabahçe palota

Musztafa Kemal Atatürk, az új török állam vezetőjének utasítására 1924-ben múzeummá alakították, 1985 óta az UNESCO Világörökség része.

Az Első udvarban voltak a személyzet számára épített épületek, templom, a pékség, de itt volt a pénzverde, a víztorony is.

Topkapi palota

Innen az Üdvözlés Kapuján átmegyünk a Második udvarba, itt már kérik a jegyet.

Topkapi palota

Ebben az udvarban volt a palota konyhája ami most szintén renoválás alatt volt. Betekintettünk a janicsárok részébe, ahol volt alvószoba…

Topkapi palota, janicsárok alvóhelye

… pipázó szoba…

Topkapi palota, janicsárok része, pipázó helység

… a mosdók, mellékhelyiségek …

Topkapi palota, janicsárok része, mosdó

és egy mecset ami most renoválás alatt állt ezért nem lehetett megnézni.

A hárem, számomra nagyon labirintusos egy hely, több mint 300 szoba…

Topkapi palota, Hárem részhez tartozó szoba

… 9 török fürdő (hamam)…

Topkapi palota, Hárem részhez tartozó fürdő

… 2 mecset tartozik hozza, természetesen nem mindegyik rész látogatható.

Topkapi palota, Hárem részhez tartozó mecset

A hárem kijárata a harmadik udvarhoz vezet, ezért visszamentünk a második udvarba, ahol több kiállítóterem is működik, ahol nem szabad fotózni, ilyen a régi kincstár helyén levő fegyvergyűjtemény és a régi óragyűjtemény.

De itt van még a Diván és az Igazság torony, ahol egy héten négyszer ültek össze a szultán tanácsadói és megvitatták a birodalom fontos dolgait.

Topkapi palota, Diván és az Igazság torony

Érdekesség, hogy itt látható egy sűrű rácsos ablak, ami a háremhez tartozott és közben a szultán itt leste meg titokban az üléseket.

Topkapi palota, Diván

A Harmadik udvarhoz a Boldogság Kapuján keresztül vezet az út, ez a palota szíve, lelke. Itt van a szultáni kamra, kincstár, könyvtár (ezek mind renoválás alatt vannak), a hárem (kijárata van a Második és a Harmadik udvarhoz). Ami látogatható ebben az udvarban az a Szent Palást Pavilon, ahol többek között szultáni ereklyék, Mohamed próféta köpenye és kardja látható (ide bizonyos öltözködési szabályok vonatkoznak, az ajtónál aki nem megfelelően van öltözve annak adnak kendőt).

Topkapi palota, Harmadik udvar

A Negyedik udvar a szultán magánkertje, pavilonok, kerti házak, teraszok vannak, sajnos nekünk ez az idegenvezetésből kimaradt.

Nekem egy picit csalódás ez a palota, olyan szempontból, hogy én egy nagy épületet képzeltem el, ellenben amit láttam az egy nagy udvarházra hasonlítható. A termek amik látogathatók, gondolok itt a hárem részére nem igazán repít vissza az időbe, mivel nagyon kevés a berendezési tárgy, ezért nagyon kopár, rideg. A palotában eltöltött idő 2.30 óra, de mivel nekünk a negyedik udvar kimaradt, ezért látogatási idő tervezésénél lehet számolni 3 órát.

Itt a csoportunknak volt 1.45 óra szabad programja, volt aki az Elsüllyedt Palotát szerette volna megnézni és volta aki a Kék Mecsetet. Mi amikor a Kék mecsethez értünk óriási sor fogadott , ezért dönteni kellett, hogy vagy kivárjuk a sort vagy elmegyünk ebédelni. Szerintetek a három fiú mire szavazott? Hát persze, hogy a hasukra ez valamilyen szinten így 14.15 óra tájékán érthető is volt, ezért elmentünk és kerestünk egy hangulatos kis teraszt, ami a múzeumoktól egy kicsit távolabb esett, így egy kicsit meg is pihentünk.

Fél négykor újra egyesült kis csoportunk és egy kis séta után elértük a partot, ahonnan egy hajókirándulásra indultunk a Boszporuszon, az Aranyszarv öbölben.

Hajókirándulás

A szálloda felé vezető úton még benéztünk a Nagy Bazárba, tudtam, hogy ez holnapi program, de a kíváncsiság hajtott. Épp pakolásztak el az árusok, ezért sokat nem is időztünk, annyira jó volt, az egész, hogy rájöttünk mennyire drágán adják a török édességet, ezért egy kis üzletben negyedáron, mint a bazárba vettük magunknak és ajándéknak.

Isztambul, Nagy Bazár

2019 Július 27 Isztambul

Utolsó fél napunk, délután indultunk haza. Ez a nap szabadprogram. Nagy Bazársoron kezdtük, itt aranyszabály, hogy alkudni kötelező, a kért ár felét nyugodtan lehet ajánlani. Az olcsó „márkás” parfümöknek nem bedőlni! Egy idő után már kezdett fárasztani a Where are you from?, ezzel a hova valósi vagy kérdéssel próbálnak társalgást kezdeményezni az árusok, úgyhogy hamar ott is hagytuk a Nagy Bazárt és egy keskeny utcán találtuk magunkat dupla annyi emberrel, mint a bazárban, de látszott, hogy ez a helyiek bevásárlóutcája, itt olcsóbb volt minden, úgyhogy a Kusadasiban szerzett tapasztalatokat itt is felhasználtuk, hogy jobb ott vásárolni ahol a helyiek is teszik.

Isztambul, Nagy Bazár, fűszeres

Elsétáltunk a Galata hídhoz, de annyira rámenősek voltak a pincérek, már saját magukkal alkudoztak csak menjünk oda enni, nekünk ez már sok volt, úgyhogy kerestünk egy elhagyatott kis utcát, ahol a helyiek déli teájukat itták és ott ebédeltünk meg. Ezzel törökországi kalandunk végéhez is értünk.

Isztambul, Galata híd

Biztos kérdeznétek, hogy a török arannyal mi a helyzet? Finom-e az Efes sőr? Sajnos ezekre nem tudok válaszolni, mivel nem érdekeltek ezek a dolgok. De tudom, hogy a vizet kis üzletekben érdemes vásárolni, a nyilvános illemhelyek elég tiszták és 1 török líra a belépő.

Nekem Törökország ázsiai része jobban tetszett, de aki szereti a nyüzsgést annak Isztambul is biztos tetszeni fog. A török emberek barátságosak, segítőkészek, szeretnek viccelni, erről jut eszembe, hogy amikor bementünk egy üzletbe és az eladó megtudta, hogy magyarok vagyunk, kérdi a férjemet, hogy hívják, mondja a nevét, erre az eladó – engem Attilának – és nagyot kacagott., persze mi is vele, itt meg is kínáltak egy pohár limonádéval. És ha már limonádéról volt szó, akkor ne lepődjetek meg, ha nem olyan limonádét kaptok, mint otthon citrom+méz vagy cukor+víz kombinációja, hanem palackozott gyári limonádé, ami sárgább, talán édesebb és még a citromsó ízét is fel lehet fedezni benne, de ennek ellenére nagyon finom, ezt minden étteremben tapasztaltuk, a szín, az íz ugyanaz azért jutottunk erre a következtetésre.

Mielőtt elutaztunk volna, egy mediterrán ízek fesztiválján megkóstoltam a török kávét, amit homokban készítettek, az élmény katasztrófa, a zacc a számba ropogott, nagyon keserű volt. Törökországban nem igazán láttam homokban készíteni, inkább szénen főzték, és a titok a török kávé, ami nagyon apróra van őrölve, úgyhogy ahogy kitöltik a pohárba le is süllyed az aljára és ott is marad, ezért a zacc abszolút nem érződik, az íze selymes.

Revolut kártyával az ING bankautomatából kezelési költség nélkül lehet pénzt felvenni, a többi számol valami minimálisat (nem szponzorált tartalom 🙂 )

A következő utunk nem tudom hova lesz, vagy mégis? Irány …

[Best_Wordpress_Gallery id=”191″ gal_title=”Isztambul”]

Copyright © 2019 Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.