Ez az a hely ahova évek óta már készülünk, de valahogy mindig közbejött valami vagy az időjárás szólt bele. Az indulás előtti napon, megint részben esős időt jósoltak, de úgy voltunk vele, hogy lesz ami lesz. Az időjárás azért fontos, hogy jó legyen ezen a helyen, mert sokkal élvezhetőbb a látvány, többet lehet látni a fogarasi havasok hegyvonulataiból. Télen az út levan zárva (okt/nov –> jún.) ekkor csak felvonóval lehet felmenni. Tudom, hogy minden időszaknak, sőt időjárásnak is megvan a maga szépsége, de most inkább a „szebbik”oldalát szerettük volna látni. Egy másik fontos szempont volt, hogy hétköznap menjünk, mivel ekkor sokkal kevesebb autó jár, így próbáltuk elkerülni a torlódásokat. Mivel a radar 14 óra utánra jósolta az esőt, ezért korán reggel indultunk, hogy minél hamarabb odaérjünk, hogy több időt tudjunk eltölteni „szárazon”.

Amikor a tervezésről beszéltünk a férjemmel, akkor megegyeztünk, hogy ne igazán keresgéljünk látványosságokat a környéken, hanem menjünk csak a geoládák után, ez többé kevésbbé sikerült is (azért volt nekem egy-két ötletem).

Az út felfelé kanyargós, gyönyörű táj mellett halad, néha megálltunk egy-egy parkolóban, csodálni a tájat. A parkolók környéke viszont tele van szeméttel, én életemben ennyi kidobott pelenkát nem láttam (hogy fogják ezek a gyerekek a természetet tisztelni, mit tanulnak majd a szülőktől?).

Miután megérkeztünk a végállomásunkhoz, a Bâlea-tóhoz (2034), ami a Déli-Kárpátok legnagyobb gleccsertava egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egy helyi termelői vásárra érkeztünk volna (hústermékek, kenyér, méz, édességek, sajt), úgyhogy gyorsan magunk mögött hagytuk a „piacot” és egy kellemes sétával felmentünk a Bâlea nyeregbe (2202 m).

Itt egy rövid pihenő után visszafelé indultunk, nagyon kényelmes ösvényen, majd először egy, majd három kis mozgó állatra lettünk figyelmesek. Nagy meglepetés volt, hogy mormotákkal találkoztunk, mert amikor Ausztriába nyaraltunk egy pár évvel ezelőtt, mindenhol kis táblák voltak kitéve, hogy mormotákban gazdag terület, mi pedig egyet sem láttunk, itt pedig csak úgy szaladgálnak.

Szerintem ez volt a nap fénypontja és nem számított még az sem, hogy az első esőcseppek is megérkeztek. Leérve a tóhoz a Nap helyét átvették a felhők, úgyhogy mi is elértnek éreztük az időt, hogy továbbálljunk, de előtte gondoltuk felmegyünk még a kilátóhoz, ahol nagy meglepetésemre 2 lej volt a belépő (nem mentünk be). Nem igazán értettem, hogy miért kérnek pénzt, hisz a kilátó mellől is szépen be lehet látni az egész völgyet.

Amit hiányoltam az az információs táblák hiánya, semmi infó a tóról, a helyről, magáról a transzfogarasi útról, semmi, csak, hogy nem szabad követ dobálni a tóba.

A tó körül megjelennek a kőzet-, mágnes-, csecsebecse-, plüssállatárusok, ami teljesen nem illik bele a környezetbe.

Vettünk egy túrós puliszka gombócot (bulz), ami nagyon finom volt, a túró nyúlós volt és nem csípett. Épp az autónk felé tartottunk amikor a jégeső is eleredt.
A gyerekek mindenképp át akartak menni az alagúton, ezért teljesítettük a kívánságukat, átmentünk, majd megfordultunk az első parkolónál és vissza. Itt hadd ne beszéljek az alagút állapotáról, végig a víz beszivárog, itt is kerülgettük az úton a kidobott pelenkákat, gödröket, elég sötét, az alagút elején semmi infó, hogy hány kilométeres szakasz, ahogy ezt az alagutak bejáratánál ki szokták írni.
Úgy gondolom, hogy megérte ennyit várni erre az útra, hisz volt napsütés, borús idő, eső, jégeső és ne feledjük a mormotákat se.

Ez a nap itt nem ért véget, mire leértünk a főútra a hegyen hagytuk a rossz időt és újra napsütéses idő fogadott, ezért elmentünk a közelben levő Kerc (Cârța ) településre, hisz itt található az egyedüli cisztercita kolostorrom Romániában.

A jegy megvásárlásával meg lehet nézni a romot, a templomot, egy kis múzeumot, ami főleg a település múltját idézi. Mi háromnegyed órát töltöttünk el itt, de ez idő alatt megkerestük az itt elrejtett geoládát is, úgyhogy, ha ide terveztek utat, akkor egy fél óra elegendő. A falu nagyon szép mindenhova virágok vannak ültetve, rendezett, ez jó hangulatot áraszt magából, mintha egy csokor virággal fogadnák az ide látogatókat.
Itt még mindig nem ért véget a kiruccanásunk, hisz két naposra terveztük, lassan esteledik, szállást is kell még keressünk, úgyhogy irány …
[Best_Wordpress_Gallery id=”193″ gal_title=”Transzfogaras”]