2019 Július 21 – 24

Irány … Kuşadasi, Törökország

Ott hagytuk abba, hogy elhagytuk Trója romjait és irány Kuşadasi, ahol egy pár napot fogunk tölteni.

Kuşadasi (azaz Madársziget), tengerparti város, az Égei tenger partján fekvő turistaközpont, Törökország legnépszerűbb üdülővárosa, a galambok városa a helyiek szerint (a galamb szimbóluma sok helyen látható is a városban). Egy évben 300 nap napsütéses, valamint 10 évente egyszer hull a hó egy fél órát, ekkor nagy ünnep van a városban.

Épp vacsorára érkeztünk meg a Dabaklar Hotelbe, itt is mint minden nagy szállodában az étkeztetés svédasztalosan működik. Vacsora után elfoglaltuk a szobánkat, itt három ágy fogadott, de 15 perc alatt orvosolták a problémát, behoztak még egy pótágyat. A szálloda 4 csillaga nem fedte a valóságot, szerintem 3 csillagnak felelt meg, a szobában a minibár üres volt, az ágynemű gyűrött, mintha már valaki használta volna, porszívózás se ártott volna, a bútorzat, fürdő látott már szebb napokat is. Az internetre nem igazán lehetett rákapcsolódni, szinte csak a hajnali órákban működött. A szálloda színvonalát emelte a kültéri medence, aminek a vize nagyon kellemes volt, hogy valami pozitívat is mondjak, illetve a szálloda központi elhelyezése.

Július 22 hétfő, Kuşadasi

A mai program hajókirándulás, fürdési lehetőséggel, ebéddel. Kihajóztunk a nyílt tengerre, távolról megfigyeltük a görög Samos szigetet, majd egy kis csendes öbölben állt meg a hajó. A pici öböl hamar megtelt emberekkel, jókedvvel. Kb. 1 órás fürdőzés után, ebéddel vártak a hajón, majd visszafelé még két öbölben megálltunk. Ha Kuşadasiban jártok ne hagyjatok ki egy ilyen sétahajózást, a Galamb-sziget felé vezető mólónál több sétahajó közül válogathattok.

Délutánra értünk vissza a szállodához. Mivel előző este túl fáradtak voltunk az esti sétához, ezért ma este bepótoltuk, egy kicsit mi is részesei lettünk a nyüzsgő városnak. A közlekedésre jó odafigyelni, mert ha zöldet mutat is a jelzőlámpa az nem mindig azt jelenti, hogy szabad is átmenjünk, valamint fordítva is igaz, néha piros jelzésen sétáltunk végig a helyiekkel az út túl oldalára. Az átjáróknál is nagy káosz uralkodik, ezért néha jobb, ha csak úgy kedvünk szerint átmegyünk egy kijelöletlen helyen (ezt itthon nem alkalmazom, de tényleg, a közlekedési szabályokat szigorúan betartom, a gyerekeket is erre tanítottam, de ez itt valahogy nem működik).

A Nagy Bazár végtelen üzleti sora szinte kötelező program. Itt biztos, hogy mindenki talál valamit a saját ízlésének. Egy jó tanács, hogy először csak barátkozzunk az árakkal, itt ezalatt értem, hogy esetleg olyan üzleteket is keressünk fel, ahol a helyiek is vásárolnak (közbe meglepő az eredmény), majd lehet nyugodtan alkudni, sőt kötelező.

Az ajándéktárgyak között szinte mindenhol szerepel a Nazar amulett vagy kék szem amulett vagy Allah szeme (habár ezta megnevezést a törökök nem használják csak a turisták, mert az iszlámban tilos az istenábrázolás). A népi hagyomány szerint véd a „szemmel verés” ellen, úgy tartják, hogy egyes emberek, főleg kék szeműek, képesek rontást, betegséget okozni csak csupán a nézéssel, ezért szinte mindenhova kiakasztanak ilyen amuletteket, de viselik ékszerként is, a turisták egyik kedvenc ajándéktárgya.

Ha már itt vagyunk semmiképpen se hagyjuk ki a helyi fagylalt specialitást a dondurmát, amit egy kb. 1 perces minishow-val fűszereznek. De miből is van ez a dondurma? Természetesen tartalmaz kecsketejet, a nyúlóságáról pedig egy kasbor nevű növény gumójából őrölt liszt gondoskodik, ezáltal a fagylaltárus nagyon jól tud játszani a fagylalttal. A fagylaltárusok ice cream kiabálásával próbálják felhívni magukra a figyelmet, hisz a dondurma szóra nem biztos, hogy a turisták reagálnának. Itt megint figyeljünk az árra (nincs kiírva, hogy mennyibe kerül), a forgalmasabb bazársoron láttunk olyat is, hogy 20 török lírát fizetett egy angol turista egy fagylaltért, két utcával arrébb mi 8 török líráért vásároltunk egy ilyen fagylaltot.

Július 23, kedd, még mindig Kuşadasi 🙂

Az útiterv szerint ez a nap szabadprogram lett volna, de a helyi idegenvezető egy kb. 3-4 órás bőr, ékszer és török édesség gyárlátogatást ajánlott (természetesen nem volt kötelező program). Amikor meghallottuk a gyárlátogatás szót, hirtelen a Tiltott Csíki Sörgyár látogatása jutott eszünkbe, ahol közelről tanulmányozhattuk a sörgyártás folyamatát. A férjem is nagyon örült, hogy fotózhat majd ipari gépeket, és felhívta a figyelmünket, hogy a bőr érlelésének nem lesz parfüm illata. De egy picit el is gondolkoztunk, hogy a program ingyenes, hol éri meg ez a gyár tulajdonosainak, hol van benne a „csavar”, mert hogy lesz valami csattanója az egész történetnek abban 100 %-ra biztosak voltunk, csak ki kellett várni a végét. Egy rövid buszozás során a helyi idegenvezető mesélt Kuşadasiról, a hely látnivalóiról, nevezetességeiről amit még meg lehetne látogatni, mint pl. a Hölgyek strandja (Ladies Beach) ami Kuşadasi legnépszerűbb tengerpart szakasza. Kuşadasi közelében 2 vízi park is található, ami Törökország legnagyobbikai közé tartoznak, ilyen az Adaland ami 4 km-re található a várostól és két részből áll (Aquapark és Delfinpark, itt van lehetőség a delfinekkel úszkálni), valamint az Aqua Fantasy ami 6 km-re van. De térjünk vissza a mi programunkhoz: gyárlátogatás.

Először a bőrgyárhoz mentünk, itt egy pohár frissítővel vártak, majd egy rövid divatbemutató után átvittek egy másik helyiségbe, ahol nem a varrógépek fogadtak, hanem egy nagy impozáns üzlet, ahol elmondták, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy a Párizsba készült kollekciójukból vásárolhatunk, nem Párizsi árakon. Na persze, turisták vagyunk, de nem …, szóval ez az a bizonyos „csavar”.

A minőséget nem vitatom, mert a bőr tapintása (fiatal báránybőr) tényleg elsőosztályú volt. És csak érdekességből az árakról, egy női kapucnis rövid kabát ára 1983 euró a Párizsi szalonba (ha egyáltalán létezik az a bizonyos szalon), de nekünk a címkén levő legfelső árat kellett nézzük ami 965 euró (ha egyáltalán euróba voltak az árak, mert pénznemet nem írt, az én feltételezésem az, hogy a turistacsoportoktól függött, hogy épp milyen pénznemet mondanak, a török turistáknak nyilván lírába, talán így még lett volna is egy racionális ára). De itt még nincs vége az áringadozásnak, a 965 eurós összegből is le tudnak faragni 60 %-ot, és ha nagyon tetszik egy darab, a kollégákkal nyugodtan lehet alkudozni.

Engem természetesen hajtott a kíváncsiság, hogy mennyire mennek le az árral, ha játszani van kedvük, hát legyen, mivel én vagyok az első vevő aznap (amúgy ezt még fogom hallani párszor Törökországban, meg azt is, hogy mivel ez az első napja eladóként abban az üzletben) ezért nekem ideadja 350, majd 300 euróért … hát nem kellett. (A bazársoron már 90 – 150 euróért árulták, közbe szidva a bőrmaffiát.) De hol is van az a bőrkabát gyár? Itt ennek az épület közelében biztos nincs.

A következő ékszergyár már nem okozott csalódást, hisz tudtuk, hogy mire számítsunk, hasonló volt az előzőhöz, annyi különbséggel, hogy itt az elején láthattunk egy üvegen keresztül, hogy két embert dolgozik egy látványműhelyben (ha lehet annak nevezni). Itt fotózni nem szabadott. Mivel az otthoni ékszerárakat sem ismerem, ezért még annyira sem hozott lázba mint az előző bőrkabátos üzlet (igen üzlet, mert az én szótáramban a gyár mást jelent).

Az utolsó a török édességgyár, ami szintén egy üzletet jelentett, itt egy tévében ment egy videó, ami a gyártási folyamatról szólt. Mindent meg lehetett kóstolni, mi ennyivel be is értük, miután megláttuk a török tea árát, ami 55 török líra volt kilója, a szállodával szemközti kisboltban 32 török líra, ugyanaz a márka. Szerintem ez az üzlet is erre van szakosodva, gyárlátogatás cím alatt minél több terméket eladni, összejátszva a helyi idegenvezetőkkel, akik odaviszik a gyanútlan turistákat.

Miután visszaértünk a szállodába egy gyors tisztálkodás után birtokba vettük a szálloda kültéri medencéjét, kitisztítva elménkből a csalódás nyomait (habár ez is egy jó tapasztalat volt), majd ismét elindultunk ismerkedni Kuşadasival. Nem messze a szállodától az egyik étkezde fejlécén saját munkánk pillantott vissza ránk (a férjem fotós, fotóügynökségeknek dolgozik), természetesen egy szelfit megért.

Egy kicsit arrább találtunk egy helyiek által látogatott kicsi büfét, ahol a gyerekek megkóstolták a helyiek kedvencének számító dürümöt, természetesen csirkés és marhahúsos változatban. Majd kisétáltunk a partra, ahol szintén találtunk egy helyet, ahol a helyiek teáztak, így mi is megittunk egy finom török teát és megettünk egy toastot, ami két nagy szelet pirítós kenyér volt, megtöltve sok zöldséggel és grillezett csirkehússal. Itt volt az pont, amikor rájöttünk, hogy az árakból lehet tudni, hogy mely helyek szólnak a helyieknek és melyek a turistáknak. A tea árából is hamar ki lehet következtetni, 1.5 líra és 4 líra között mozog egy tradicionális török pohárban felszolgált török tea.

Innen a Galamb-sziget felé vettük az irányt végigsétálva a parton, megfigyelve a halászhajókat és a halpiacot se hagytuk ki.

Ezt a szigetet már tegnap kifigyeltük a hajókirándulás során, hogy szeretnénk megnézni, amin egy 14. században épült vár is áll. A belépés ingyenes, a várban egy kisebb hajómakett múzeum működik, valamint egy bálna csontváza van kiállítva, a tetőre nem lehetett felmenni.

A várat körülölelő park csodálatos, mintha egy mini arborétumban sétálnánk. Sok az információs tábla, ami Kuşadasi történelmét, növény- és állatvilágát mutatja be török és angol nyelven.

Sok pad van, ahova le lehet ülni és csodálni a tenger végtelen kristálytiszta vízét vagy az innen csendesnek tűnő várost, valamint hallgatni a kabócák hangos ciripelését.

De nem lenne Galamb-sziget, ha a galambok nem képviselnék magukat …

Visszafelé még végigsétáltunk a bazársoron, így búcsúzva Kuşadasitól, hisz holnap megint útra kelünk, irány …

[Best_Wordpress_Gallery id=”86″ gal_title=”Kusadasi”]