2021. szeptember 23 – 26.

Egy régi bakancslistás hely. Mi nem voltunk még a Duna Deltában, de az utóbbi időben többször felmerült ez a név, mint úti cél. Valahogy mégis másra esett a választás, mindig volt valami kifogás vagy épp olyan helyzet, hogy miért nem a Duna Delta. Aztán augusztus végén, felfigyeltem egy ajánlatra és mivel nagyon tetszett a program amit ajánlottak, úgy döntöttünk, hogy akkor most elmegyünk gyerekek és kutya nélkül. Az utazást a Morning Star Tour utazási iroda szervezte, a Duna Delta-i programokat pedig az Inima Deltei panzió.

Szeptember 23., csütörtök

A nap első fele utazással telt, 2 mikrobusszal indultunk. Erről a fél napról sok nincs mit írjak, talán a macit az úton említeném,

valamint a semmi várakozás nélküli átkelést a komppal Brăila-n.

Amikor megérkeztünk Tulcsea kikötőjébe, az autókat a kikötő parkolójában hagytuk és átszálltunk a panzió nyitott csónakjaiba és egy kevésbé forgalmas útvonalon mentünk (amit főleg helyi halászok használnak) a szállásunkig Mila 23 faluig. A falu szárazföldi úton nem közelíthető meg. Íme az útvonalunk, igaz egy picit később indítottam el, épp az eleje hiányzik…

A gyönyörű táj, a madarak látványa tompította azt a hideget, amit a csónakban éreztünk, a csónak sebessége és ezáltal a szél is egy jó kis ízelítőt adott így első nap. A túravezetőnk aki a csónakot is vezette, mindig felhívta a figyelmünket egy-egy madárra. Mivel helybéli volt nagyon jól tájékozódott a Duna ezernyi kis ágában, bevallása szerint 30 évvel ezelőtt tévedett el utoljára, még gyerekkén.

Miután mindenki elfoglalta a szobáját, az estebédé lett a főszerep. Olyan éhesek voltunk, hogy a levest el is felejtettük lefotózni.

Evés után máris jött a következő program, naplemente nézés egy közeli tavon, de előtte elcsónakáztunk a négyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok román kenus, Ivan Patzaichin szülőházához.

Mivel ez egy borús nap volt, ezért az esti fények játékát nézhettük meg a Ligheanca tavon, a tó ami a Duna Delta szívének is nevezhető, merthogy itt van a Delta közepe. Ez ihlette a panzió nevét is.

Ezzel véget is ért az első nap, holnap irány …