Szeptember 24., péntek
Egy mozgalmas napnak nézünk elébe, úgyhogy reggeli után csónakba is szálltunk és irány a Letea erdő.
Útközben a Bogdaproste tavon megcsodáltuk a pelikánok, sirályok, szürke gémek reggeli lakmározását.
Letea falunál már várt ránk a “szafaris autó“, úgyhogy átültünk az autóba ami elvitt az erdőhöz. A Letea erdő Románia legrégebbi természeti rezervátuma, 1938 -ban jött létre, területe több mint 5000 hektár (hivatalos oldalakon sem kaptam pontos információt, hol 6890 ha, hol 5246 ha-t említ), amiből 2825 hektár szigorúan védett területnek számít. 1992-ben bioszféra rezervátumként az UNESCO világörökség részévé nyilvánították. A falu kb. 400 főt számlál, túlnyomó részt nádfödeles házakban élnek, de nagyon sok az omladozó, elhagyatott ház is.
A térség nagyon érdekes, sávos részek figyelhetők meg, a homokos sávot egy erdős sáv követ és ez így váltja egymást.
Az erdőben tölgy, fehér nyár, szilfa található, amire trópusi kúszónövények, liánok kapaszkodnak fel, ezért adva az erdőnek szubtrópusi jelleget. Az erdő szélén egy kb. 500 éves tölgyet is megcsodálhattunk. A túravezetőnk egy fiatal srác volt, aki nagyon sok információt tudott mondani az erdőről, csak az volt a baj, hogy nagyon gyorsan beszélt románul, ezért felét se értettük meg amit mond.
Szerencsénk volt, mert vadlovakat is láttunk, az erdőben jól kivehető a nyomuk, hogy hol szoktak járni, számuk 2000 köré tehető.
Visszatérve csónakunkhoz irányba vettük Szulina városát.
Egy opcionális kis túrára is vállalkoztunk, éspedig, hogy kimenjünk a Fekete-tengerig, vagyis a Duna Delta Szulina-ágának a torkolatáig.
Itt a hullámok nem kíméltek, kaptam is egy jó adag vizet, ami nem volt kellemes a szeles időben.
Körbe csónakáztuk a 2009-ben elsülyedt “Turgut S” hajót,
majd visszamentünk Szulina kikötőjébe.
Itt első dolgom volt, hogy megszabaduljak a vizes nadrágomtól, szerencsére volt rajtam még egy futónadrág, ami hamar száradt. Jól jött egy kis szabad program, hisz már kezdtünk éhesek lenni. Nem is gondolkoztunk sokat, bementünk az első étterembe a parton (Fekete Tenger Étterem), amit a túravezetőnk is ajánlott. A lipován hallevest az úgynevezett storceag-ot emlegetik a helyiek amióta itt vagyunk, de amint megláttuk a békacombokat nem volt kérdés, hogy mi lesz az egyik menü, amit rendelünk. A másik menü a túrós puliszka volt, éspedig azért, mert kíváncsi voltam, hogy ezen a vidéken, hogy készítik el. A békacombok nagyon finomak voltak, ropogósok. A túrós puliszka, így klasszikus értelemben nem nevezhető annak, a storceag a többi utastárs elmondása szerint finom volt.
Még volt másfél óránk az indulásig vissza a szállásunkhoz, ezért kihasználtuk az időt egy kis városnézésre és geoládázásra. A város egy kicsit el van hanyagolva, sok a romos épület, látszik rajta, hogy nem most éli a fénykorát.
A parkban találtunk egy madárismertető táblát.
Négy geoláda van a városban, kettőt nem találtunk meg (az egyiknél le volt zárva az épület felújítás miatt, a másik nagyon messze volt a parton), kettőt viszont megtaláltunk, így jutottunk el a Kozmopolita temetőhöz, vannak itt eltemetve hercegnők, kapitányok, kalózok és még sorolhatnánk, állítólag 21 nemzetiség élete ért véget itt.
Úgy érzem, hogy ez a város még tart meglepetéseket, úgyhogy még lenne mit felkeresni, mint például a Dunai Bizottság világítótornyát ami múzeumként is működik, vagy megkeresni az Osztrák-Magyar Monarchia egykori, magyar feliratot őrző konzulátusának épületét, de a tengerpart is megér egy sétát.
Visszaérve szállásunkra az Inima Deltei panzióba (Mila 24) szintén estebéddel fogadtak (halgombócleves, szaftos hal puliszkával).
Következik …
Szeptember 25., szombat, irány …
