Szeptember 25., szombat

Egy kicsit lazább napnak nézünk elébe, délelőttre még szerveztek programot, de a délután szabad, aminek én örülök, mert a faluból eddig sokat még nem láttam, ugyanis, eddig reggel mindig indultunk valahova és már vacsora után sötétbe nem igen volt kedvünk bebarangolni a falut. De térjünk vissza a reggelre. Reggeli után megint csónakra szálltunk és bebarangoltuk a Duna Delta tavait, csatornáit (Eracle csatorna – Rădăcinos-tó – Trei Iezere-tó – Lopatna csatorna – Ciulini-tó – Babina-tó – Stipoc csatorna), így jobban megfigyelhettük a növény- és állatvilágot.

Most így ősszel kevés az a madárfaj amit láthattunk, hisz a zöme vándormadár lévén már elköltözött.

A növények közül a sárga és a fehér tavirózsát néztük meg, utóbbiból jóval kevesebb, állítólag leszedték.

Túravezetőnk egy nagyon érdekes növényre hívta fel a figyelmünket, a sulyomra (latinul: Trapa natans, románul ciulini de baltă) amit ki is szedett a vízből, egy lapítón meghámozott és adott mindenkinek kóstolónak. Elmondása szerint gyerekként sokat evett, főleg desszertként fogyasztották, de lehet főzni, sütni, mint a gesztenyét. Mivel nagy a keményítő tartalma ezért csináltak kását, lepényt is belőle. Használják tükörfordításban (castane de apă), mint vízigesztenye (Eleocharis dulcis), de ez egy teljesen más növény. Tény, hogy íze, állaga hasonlít a gesztenyéhez, a dióhoz, a mandulához.

Megmutatta, hogy fogják a békát, egy madzag végére egy pici rongy van rákötve, majd a víz felszínén csalogatják a békákat, pöcögtetve azt, amikor elég közel van a béka, a nyakára egy gyors mozdulattal egy hurkot tesz amivel majd könnyen ki lehet fogni.

Majd elvitt az egyik halcsapdájához, ahol csukára halászott, ilyenből neki kb. 100 darab van, a háló végén van egy kis embléma a halász nevével, így a halászok tudják, hogy melyik kié. Csuka nem akadt fel a hálóra, de volt benne rák, meg kicsi hal.

Az utolsó végállomás ezen a kiruccanásunkon a Szent Atanáz Kolostor (Schitul Sfantul Atanasie) vagy más néven a Stipoc Kolostor (a Stipoc csatornáról elnevezve), az egyedüli kolostor a Duna Deltában. 4-5 szerzetes lakik itt (igaz mi nem találkoztunk velük), vallásuk az óhitű ortodox. Az udvaron egy kis fa templom áll, moldvai stílusba építve. Az udvar szép rendezett, sok virággal.

Egy rövidebb úton tértünk vissza Mila 24 faluba.

Ebéd után alig vártuk, hogy végigsétálhassunk a falun. Alig indultunk el, máris egy öreg bácsi állított meg, és kezdett mesélni a faluról, az életéről, a nehézségékről, mint megtudtuk, ő is halász volt, a falu 90 %-a lipovánnak vallja magát, oroszul is beszélnek egymás között (ezt mi is hallottuk), ők is az óhitű ortodox vallást gyakorolják és a Julián naptárt használják, most épp nincs pap a faluban.

Elköszöntünk a bácsitól és tovább barangoltunk a faluba a keskeny járdákon, autót nem is láttunk itt a Duna felőli részen, igaz nem is lett volna hol menjen.

Közelebbről is megnéztük a négyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok román kenus, Ivan Patzaichin szülőházát,

a partról csodáltuk a Régi Duna ág szépségét,

de volt bőven szebb időket megélt csónak is.

Természetesen itt is megkerestük a geoládát, egy háznál van elrejtve, de mivel nem voltak otthon, ezért nem jártunk sikerrel. Mikor már tovább nem tudtunk menni a védőgáton megfordultunk és elindultunk a falu másik végét is feltérképezni.

Itt egy picit változik a táj, a védőgát elkanyarodik, mi pedig a közvetlenül a vízparton találtuk magunkat, majd ismét egy kert állja utunkat.

Követve az elkanyarodó töltést egy nagy mezőre érkeztünk, ahol egy szúrós növényé a főszerep (szibériai szerbtövis), olyan nagy területen, hogy vége-hosszát nem látjuk.

Tovább haladva egy belső tóhoz érkezünk, minden kert végében csónak, mint nálunk a parkolóban az autók. Ki most jött haza halászatból, ki a csónakját javítgatja, zajlik itt is az élet.

A falu ezen felén látunk egy pár autót, nem igazán jó állapotban, nem is tudom igazán mire használják, hisz út nincs is a faluban csak járda.

Nagyon jól éreztük magunkat ezen a kis sétán.

Amire visszaértünk a szállásunkra már kellett is készüljünk a vacsorára, de előtte a panzió egy meglepetést is tartogatott számunkra. Lipován népviseletbe öltözött hagyományőrző csoport énekelt el saját anyanyelvükön egy pár dalt, nagyon élvezetes volt, ami megkoronázta a Duna Delta-i kirándulásunkat.

Holnap utazunk haza, de azért még tartogat az a nap is egy kis programot …